A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) május 5-én reggel az MTI-vel. 

A közlemény szerint a - hivatalos kanadai kormányzati oldalon közzétett - nagyköveti nyilatkozat lényegi eleme, hogy a kanadai kormány "komolyan aggódik" a magyarországi akadémiai szabadság miatt a törvénymódosítás kapcsán. A nyilatkozatban Isabelle Poupart sürgeti, hogy a törvény módosítására mielőbb kerüljön sor, mint ahogy arra szombaton "magyar vezetők kötelezettséget vállaltak".

A külügyi tárca hamisnak nevezte a nagykövet állításait. Kifejtették: azokkal szemben az igazság az, hogy Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti. "A tanszabadság olyan jog, amely mellett a magyar kormány mindig határozottan kiállt, és védeni fogja a jövőben is" - szögezték le.

Ugyanakkor a kormány elvárhatónak tartja, hogy a külföldi egyetemekre is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a magyar iskolákra. "A magyar felsőoktatási törvény nemcsak Soros György iskolájára, a CEU-ra vonatkozik, hanem mind a 28 külföldi egytemre" - emelte ki közleményében a KKM.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a magyar tanszabadságot "Brüsszel sem kérdőjelezte meg, az indított kötelezettségszegési eljárás témája a szolgáltatások szabad áramlásának esetleges megsértése". Erről a magyar kormány természetesen hajlandó tárgyalni - olvasható a KKM közleményében.

(MTI)